2011. június 30., csütörtök

ABSF-HorgaszClub.hu Pontyfogo Kupa elso nap

Már éjfél is elmúlt mire az utolsó bóját is vízbe raktuk. A partra érve már semmit sem láttunk, de igyekeztünk, mert alig pár órás alvás után elkövetkezett a sokunk által már nagyon várt nap!Gyorsan reggel lett és végre már
körvonalazódni látszott minden a versenyhez kell. Bóják vízben,
sátor a helyén, rajthelyek kitűzve. Már csak adminisztráció
volt vissza és az ajándékcsomagok elkészítése. De erre még
bőven van időm, mert a sorsolás csak négykor kezdődik! Gondoltam
én....

 
Még dél sem volt, már az első
csapatok megérkeztek, majd rendre a többi is. Arra számítottam,
hogy feszülten fog telni az idő, míg a kisorsolt helyeket
elfoglalják. Szerencsére nem így történt! Hamar elfoglaltságot
kerestek a versenyzők a büfében é szép lassan asztaltársaságok
alakultak, amely nagy örömmel töltött el, hiszen a megmérettetés
célja egy baráti találkozó alapjainak letétele, mintsem egy
vérre menő bojlis verseny! Már mindenki feszülten várta a
sorsolást, így próbálták ezt oldani néhány pohár habzó
aranysárga nedűvel!

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
A csapatkapitányok a nevezési
sorrendben lettek szólítva, miután minden résztvevőt
bemutattunk...
Bővebben: HorgászClub - ABSF-HorgászClub.hu Pontyfogó Kupa első nap

2011. június 26., vasárnap

ABSF-HoraszClub.hu Kupa

Véget ért az ABSF-HorgászClub.hu Kupa a kökényi tónál.

NéhányNéhány órája végetért az ABSF-HorgászClub.hu Pontyfogó Kupa!
A végeredmény:
1, Sofőr Team 73430 pont
2, Duna Team 54920 pont
3, HorgászClub.hu Team 52530
4, B&B Fish Team 52060
 
Legnagyobb hal: 10140 gramm
Lefiatalabb versenyző: Gyarmati Máté
 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Részletek holnap este..........
 
 
 
Bővebben: HorgászClub - ABSF-HorászClub.hu Kupa